az Apa..
... aki anno ifjú volt és vundersőn a hosszú selymes hajával.. magas, sudár termetével, kacérkodó, csalfa szemével... aki képes volt egy fillér nélkül elutazni minden gondolkodás nélkül a Balaton partra, hogy megnézze a macával a naplementét... romantikusan dugjon egy jót és hazajöjjön másnap délután...
... aki meglátta az Anyát a pöttyös miniben és végérvényesen beleszeretett a hosszú combokba... persze dobálta közben a szerelmetes leveleket a szöszkéknek meg barnáknak.. de azért azok a combok... azok a combok voltak.. és oltár elé kísérték a selymes hajú kujont...
... aki valahogy de csak össze hozta élete két legszebb munkáját és az egyikkel különösen jóban volt... megtanította úszni.. korizni... focizni... ha visszatekint... minden élmény hozzá fűzi...alma meg a fája ... és boldogan nőhetett volna fel a büszke gyümölcs a fán... ha nem jött volna a parazita ami megbódította az Apát amitől lassan lassan korhadni kezdett a törzs... amitől az értelmes... csupa szív... csillogó szemű Apa .... apa lett... és gyümölcs már nem pirosodott büszkén a fán....
... az alma lepottyanván a fáról lenézett a föld alá... és bár szomorúan de mégis mosolyogva vette tudomásul, hogy a gyökér még talán ép maradt... vajon van idő még gyógyítani..?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Van idő, kell lennie, érd tetten, na hagyd elveszni a pótolhatatlant! Jó neked, hogy van még mit gyógyítani. Az én fám már 25 éve elkezdett rohadni...Mára pedig már...Hmmm...Mára pedig már ágybavizelős-magáranyálazós selejtté alázta magát. Próbáltam menteni a fámat, de nekem nem ment. Te tedd meg, kérlek!
Megjegyzés küldése